I did not know it was love - Klaroline szössz

Jó estét!

Ma megtáltosodtam. Főleg, miután olyan perceket kaptunk az új TVD résztől, amiktől a pocakom cigánykereket hányt... Hát elvégeztem az utolsó simításokat a Klaroline sztorimon. Rövid, de szerintem hatásos... Remélem. Ha tetszik, lehet, hogy a tervezettnél (2-3) több Klaroline epizódot pötyögök. De ehhez kell a visszajelzésetek, tehát kommentet hagyni nem bűn!

Jó olvasást!:)

Klaroline - I did not know it was love

(inspiration)

- Mit búslakodsz, kisöcsém? - sasszézott be a nappaliba Damon Salvatore, egy üveg drága whiskyt szorongatva. Tyler, Bonnie, Elena, Alaric, Jeremy és Matt boldogan iszogatták az előző üveg maradékát a nappali közepén, de Stefan csak ült a kanapén, és bámult maga elé. Damon ledobta magát a fiú mellé, és átdobta egyik karját testvére vállán. - Rettentő eredményes napot zártunk. Klaus nincs többé, te magad mondtad. Miért nem vagy egy kicsit örömködőbb?
- Miért kellene örülnöm valaki halálának? Főleg egy olyasvalakiének, aki már több mint kétezer éve tapossa a földet... - sóhajtott a férfi, és felkelt. Damon nevetett.
- Eltekintesz a ténytől, hogy az a valaki Klaus, a hibrid volt, aki elvitt téged tőlünk hosszú-hosszú időre, megölte a barátnődet, átváltoztatta Tylert, és mindannyiunkat terrorizált! - kiáltott az öccsére, mire az lemondóan sóhajtott.
- Nem kéne halottnak lennünk? Elvégre, ő kreálta a vérvonalunkat - kérdezte csendesen, mire bátyja vállat vont.
- De. De nem haltunk. Lehet, hogy kamuzott. Előfordult már, ne essünk kétségbe. Már majdnem egy napja halott, rég ki kellett volna nyiffannunk. Nem tettük. Igyál már - unta meg a trécselést az idősebb Salvatore, és felnyitotta a szorongatott üveget, majd jókorát húzott belőle. Öccse felé nyújtotta, kihívó tekintettel, aki végül nagy sóhajjal elvette.
- Végül is, igazad van. Megérdemelte.
- Úgy van! - vigyorodott el Damon, és Elenáékhoz sétált, akik már eléggé részegek voltak. Tyler különösen vidámnak tűnt. Az ő életét sem kicsit keserítette meg a hibrid. Magához láncolta, kis csicskaként tartotta, mindemellett a barátnőjét is le akarta nyúlni. Az említett barátnő azonban sehol nem volt.
- Hé! - kiáltott fel Stefan, mire mindenki felé fordult. - Hol van Caroline? Szólt neki valaki?
- Az előbb írtam neki egy SMS-t, hogy jöjjön át - mondta Elena, miután kiürítette poharát.
- És tudja, mi történt?
- Meglepetésnek szánom - mosolygott a barna hasonmás huncutul, majd Damon elé tartotta az üres kristálypoharat, újratöltés céljából. A kékszemű nem is váratta sokáig a lányt. Ebben a percben azonban becsapódott a bejárati ajtó, és Caroline éles hangja szelte át a teret.

- Hahó! Emberek! Mi ez a nagy mulatás? - lépett be mosolyogva, kissé értetlenül. Tyler és Damon egyszerre indultak a lány felé, mindkettejüknek örömittas volt a tekintete. - Mi van veletek, be vagytok állva? - nézett rájuk a szöszi vámpír felvont szemöldökkel, mire Tyler felnevetett, felkapta a lányt, és vadul megcsókolta.

- Jajj, Caroline, annyira szeretlek! - mondta nevetve, és ismét megcsókolta. A lány kacagva kibontakozott az ölelésből, és kissé hátrébb lépett.
- Na, komolyan, mi ez a nagy boldogság? Mindenki virul, vigyorogtok, mint a tejbetök - nézett körbe az egybegyűlteken. Végül Tyler nyögte be a híreket.
- Egy ősi hibriddel ma is kevesebb! - mondta, és örömittasan nevetett. Caroline megzavarodott.
- Micsoda?
- Klaus halott! Stefan csapdába csalta, Mikael pedig kinyírta! Klaus halott, szerelmem, halott! - kiabálta a fiatal hibrid, és ismét megölelte a lányt. Caroline tudata elhomályosult.
- Micsoda? - kérdezte ismét színtelen hangon, és Stefan felé fordult. - Mit csináltál? - hangjába kezdett düh és kétségbeesés költözni. Tyler elengedte a vámpírlányt, az pedig az ifjabb Salvatore felé lépdelt, aki már szintén beszállt az ivászatba.

- Megbeszéltünk egy tervet. Találkozót kértem Klaustól, a Lockwood-pincében. Azt mondtam, szeretném feleleveníteni az emlékeinket, 1920-ból. Ő elhitte, és eljött. Nem sejtette, hogy Mikaellel várom. Láttam Klaust besétálni a pincébe, és nem jött ki. Órákon át vártam, és nem. Meghalt, Caroline, tényleg meghalt - mondta mosolyogva. A lány azonban reszketni kezdett.

- Besétált, de nem jött ki. Tehát nem láttad a saját szemeddel...

- Mi? - nézett rá Stefan értetlenül, a szöszi azonban egyre haragosabban.
- Nem láttad, ahogy Mikael keze által meghal, igaz? Nem láttad, ahogy kileheli a lelkét, ugye?

- Nem, nem láttam...

- Akkor még van remény... - suttogta maga elé, és őrülten próbált kapaszkodni ebbe az elképzelésbe. Nem, az lehetetlen, hogy Klaus meghalt, az nem történhetett! Neki még nem volt ideje... nem volt lehetősége... még nem történhetett meg.

- Nem Caroline, nincs. A testvérei érezték... érezték, hogy meghalt - mondta Stefan közelebb lépve, majd egyből hátrált is. - Remény?

- Ti nem értitek, soha nem is fogjátok! - kiabálta a szőke vámpír magából kikelve. Elveszettnek érezte magát. Lényegtelennek. Értelmetlennek.

- Caroline.... - lépett felé Tyler kétkedve, mire a lány dühösen meredt rá. A hibrid egyből óvatosra váltott. - Mi ütött beléd? Ünnepelj velünk, Car...

- Ünnepeljek? Mégis mit? Megöltétek őt! Megöltétek, nekem pedig esélyt sem hagytatok, hogy helyre hozzam! Hogy mindent helyrehozzak! Most mindent tönkre tettetek, tönkre tettetek engem, mit műveltetek... - rogyott a földre végül zokogva. Elena mellé lépett, és leült mellé. Átkarolta a vállát.

- Megigézett téged? - kérdezte óvatosan.

- Mi? Dehogy! - nyögte Caroline a könnyein át.

- Akkor mi ütött beléd? - kérdezte barátnője nagyon csendesen. Caroline vörös, könnyben úszó szemekkel nézett rá.

- Megöltétek Klaust...az én hibridemet... Klaust... - nyögte egyre. Mindenki értetlenül nézett. Tudták, hogy Klaus szerelmes Caroline-ba, és üldözi szerelmével. Tudták, hogy Caroline is kedveli a férfit, de azért még erősebb a gyűlölete. De most nagyon úgy tűnt, mintha a lány a szerelmét siratná. Tyleren erőt vett a harag.

- Mi a francot bőgsz miatta, Car? Zaklatott téged, gyűlölöd! - kiabálta barátnőjének. Caroline felpattant, és hátat fordított mindenkinek.

- Fogalmatok sincs, mit csináltatok. Fogalmatok sincs, mit tettetek velem. Látni sem akarlak titeket... - suttogta összetörve, aztán vámpírsebességgel eltűnt a Salvatore-házból.

Már a harmadik hullát dobta a földre. Így még sosem ölt embert. Csak egyszer gyilkolt eddig, és az is azért volt, mert nem tudott uralkodni magán. Most azért tette, mert megnyugtatta. Kicsit visszahozta neki Klaust. A hibrid is hasonlóan könyörtelen volt, s ahogy Caroline utánozta egykori udvarlója mozdulatait, úgy érezhette, mintha most is vele lenne. De már nem volt elég, kezdett elszállni a vértől és a gyilkolástól. Tudta, ha így folytatja, kiirtja egész Mystic Falls-t, mire felkel a nap. Menekülőre fogta hát. Könnyei megállíthatatlanul záporoztak, ahogy a Lockwood-pince felé tartott, ahol elvileg Klaus holttestét kellett volna találnia. De ahogy leért, nem látott mást, mint rengeteg vért, mindenütt. Nem törődve semmivel, leült a legnagyobb vértócsa közepébe, s megízlelte azt.

- Klaus - lehelte, ahogy megérezte az ismerős zamatot. Nem egyszer kóstolta a hibrid vérét, megismerte az ízt. Tényleg az ő vére volt. Hát tényleg meghalt. Hiába, hogy senki nem látta, mégis megtörtént. Elvesztette az egyetlen lényt, aki valaha megértette, és elfogadta őt. Fejét térdei közé hajtotta, szédülni kezdett.

- Könyörgöm, ne legyen igaz... Ne történjen meg... Könyörgöm, esedezem, add vissza nekem őt, Istenem - fohászkodott elfúló hangon. - Nem veheted el tőlem, még nem! - mondta, aztán befejezte az imák szórását. Elvégre, miféle isten hallgatna meg egy vámpírt?

- Klaus, annyira sajnálom... Annyira... - aztán észbe kapott, hogy ő nem szokta Klausnak hívni a hibridet. - Nik, annyira... olyan nagyon... Nem tudom, mit csináljak! Kérlek, kérlek ne légy halott! Annyi mindent nem mondtam még... Annyira kevés volt az idő, és én annyira hülye voltam... Hogy elküldtelek... Hogy szakadatlanul elzavartalak, az orrodra csaptam az ajtót... Úgy sajnálom! Ne hagyj itt! - ekkor abba kellett hagynia a könyörgést, ugyanis zokogása erőt vett rajta. Nem bírt már beszélni, csak sírt és sírt, és várta a csodát, de az csak nem jött.

Valamikor, sokkal később tért magához. A barlang már felitta a vért, csak a ruháján látszott még a nyoma. Úgy érezte, talán egy nap telhetett el, mióta álomba sírta magát. Eszébe jutottak könnyei, s azok miértje. Eszébe jutott Klaus mosolya, a szemei, ahogy könnyekben úsznak, mikor Caroline ismét elutasítja, durva szavakkal illeti. Könnyei ismét megindultak. Nem, a hibrid nem halhatott meg, azt ő is érezné!

Ám ekkor háta mögül ismerős akcentust, ismerősen érdes hangot hallott meg, s szíve cigánykereket hányt.

-Caroline.

(to be continued...?)