Try someone less terrible... - Klaus (és egy icipici Caroline)

No, hát végre ez is elkészült. Előre bocsájtom, hogy nem lett valami nagy eresztés, de hát végül is csak próbálkozok, azt egy percig sem állítottam, hogy tudom is, mit csinálok:D

Szeretnék még ilyen TVD-s fanficeket írogatni, mert élvezem, csak hát örülnék a visszajelzéseknek:) De ezt a blogot nem szeretném pusztán a fan fictionok-ök hátára rakni, mert az elsődleges célom a Battles of the night közzététele volt, ezeket csak kedvtelésből, pluszban pakolászom, szóval nagyon örülök, hogyha tetszenek ezek a sztorik, de ha már ezeket elolvassátok, akkor légysziiiiii lessétek már meg azt a történetemet is, annyira imádom írni és annyi időt elb.... elpocsékolok vele, legalább egy pipát bökjetek oda, hogy tudjam, gáz vagyok-e :D

Köszönöm!:)

Jó olvasást!

Csók:

Sophia

Klaus - Try someone less terrible...

(inspiration)

   Miután Caroline ismét arcába csapta az ajtót, Klaus Mikaelson lassan őgyelgett Mystic Falls utcáin. Sötét volt már, vége volt a bálnak, a fiatalok alkohol mámorában fetrengtek odahaza, vagy épp egymásnál, de a szabadban nem tartózkodott senki, a hibrid hatalmas örömére. Kezdte egyre jobban piszkálni a fantáziáját Caroline. Bár rengetegszer elutasította, csak felcsigázta vele a férfit, aki imádott vadászni. Számára az udvarlás is vadászat. A zsákmány a gyönyörű, okos, erős nő, ő pedig a ragadozó, aki minden létező módon próbálja becserkészni áldozatát. Klaus élvezte ezt a háborút, amit ők ketten folytattak, bár meg kellett vallania, egyre jobban vágyott a fiatal vámpír közelségére, s ez elesetté tette. Meg akarta már ölelni végre, áthidalni a kettejük közti fizikai távolságot, és nem csak olyankor, mikor a szöszi épp közvetlen életveszélyben volt. Most mégis meg kellett elégednie a lány hűvös és megvető pillantásával, s csipkelődő, udvariatlan társalgási szokásaival. Beletörődött, hogy Caroline hosszú hajsza lesz, talán évszázadok is eltelnek majd, mire maga mellé édesgeti a lányt.
   Ahogy szép lassan sétált és a csodálatos lányon gondolkozott, azon kapta magát, hogy a Salvatore kúria körül őgyeleg. Stefan valószínűleg nincs itt, gondolta. Mióta Elena itt lakott, régi barátja nem sűrűn járt haza. Klaus nem is csodálkozhatott ezen. Ő sem szívesen nézi, mikor Tyler megcsókolja Caroline-t, pedig neki még nincs köze a lányhoz, a fiatal hibridet pedig tiszta szívből gyűlöli. El sem tudta képzelni, mit érezhet az ifjabb Salvatore, amikor bátyjára és szerelmére néz. A legidősebb Mikaelsont a hideg rázta az emléktől, hogy Elijah és ő hogy harcoltak réges-rég Tatia szerelméért. Édesanyja egyetlen nemes cselekedetének tartotta, hogy megölte a lányt. Rosszul érezte magát, amikor a szerelemre gondolt. Csak gyengít, suttogta magának, mintegy győzködve önmagát, hogy nem szabad felesleges érzelmekkel foglalkoznia. Ő egy világot akar uralni, nem csupán a női szíveket.

Amíg ezen tanakodott, látta feltűnni a Mikaelson-villa körvonalait az út mentén. Már messziről hallotta az odabent zajló csetepatét. Kol és Bekka, gondolt mosolyogva  két legifjabb testvérére. Azok ketten mindig tépték egymást, kicsi koruk óta folyton marakodtak, s ezen ezer év sem segített. Mindkettő lobbanékony és makacs volt, akárcsak ő. Kol kedvenc hobbija volt cukkolni Rebekah-t, aki pedig forróvérű hölgyemény lévén nem bírta ezt elviselni, s akkor jött a haddelhadd. Kicsit gyorsabb tempóra váltott, hogy megfékezze testvéreit, mielőtt porrá zúzzák az egész berendezést. A nappaliban azonban egész más jelenet várta, mint amire számított. Nem figyelt eléggé. Nem Kol és Rebekah vitája zajlott. Az összes testvére a nappaliban állt, s haragos tekintettel néztek rá.

- Te ölted meg anyát? - kezdte Bekka kertelés nélkül. Éktelen harag tombolt szemeiben, édes vonásai eltorzultak a dühtől. Klaus megkövült. Ki árulta el kishúgának?

- Mikor? Annak idején, vagy amikor legutóbb az életünkre tört, húgom? - kérdezte seszínű hangon, terelvén az eredeti témát. Rebekah csak a fejét rázta, és dühödten dobbantott. 

- Ne térj ki az egyenes válasz elől, bátyám - mondta Elijah halkan. Erősen próbálta visszatartani Kol-t, aki szintén őrjöngött. Finn egy sarokban állt, üveges tekintettel bámult. Klaus úgy döntött, rá irányítja figyelmét. Legidősebb testvére felé lépett.

- Mi az, mama kedvence? Tán nem bírod elviselni a létedet? - kérdezte gúnyos hangon, nem törődve Kol és Rebekah felé áradó gyűlöletével. Finn rá sem nézett.

- A te léted az, mi bántó lelkemnek. A sajátom bűne elenyésző azzal szemben, ami a tiédet kíséri - mondta mereven. - Megölted a szülőanyád, amikor az az életedre tört. Rendben. Tedd meg, védd magad, minden ösztönlény így cselekedne. De megölni, amiért kordában próbálja tartani zabolátlan gyermekét... Tudtam ezt rólad. De azt nem, hogy annyi bátorságot nem kaptál törvénytelen apádtól, hogy bevalld a húgodnak és a kisöcsédnek... Ezt nem gondoltam volna - ekkor Klaus elhallgattatta, nemes egyszerűséggel kitörve testvére nyakát. Nem volt hajlandó tovább hallgatni Mr Szentfazék papolását arról, mi helyes és mi nem a múltjában. A többiek meredten bámulták. 

- Remélem tudod, hogy fel fog ébredni, és újra meg újra eltörheted az átkozott nyakát, míg csak fel nem fogod, hogy igazat beszélt - köpte felé Kol Elijah szorításából. Klaus dühödten fordult öccse felé.

- Ki vagy te, hogy bíráskodj felettem? Ki volt az első, aki meglépett anyánk halála után? Ki szaladt úgy, ahogy a lába bírta? Ki rejtőzködött annyi éven át minden és mindenki elől? Nem én! TE! És te, pont TE akarod megértetni velem, hogy gyáva vagyok? - kiabálta a hibrid. Elijah egyre szorosabban fogta a legifjabb Mikaelsont. - Ereszd csak szabadjára, drága öcsém, gyerünk! Hadd harcoljon velem, nem látod, ez minden vágya! - ordította.
- Ne merészeld leszúrni - mondta Elijah, aztán eleresztette Kolt. Az őrült dühvel rontott neki bátyjának, aki könnyű szerrel elkapta a fiút, s a falhoz nyomta.

- Miért hiszi mindenki, hogy a harag nagyobb hatalom, mint a tiszta erő? - morogta öccse fülébe. Ekkor azonban valami leterítette, s egy másodperccel később meglátta maga fölött tornyosulni Kolt és Rebekah-t. - Mi a...? - kérdezte meglepetten, mikor rájött, hogy olyan erősen fogják, hogy mozdulni sem bír.

- A tiszta erő talán sokat ér, de semmi sem többet, mint a csapatmunka - kacsintott Rebekah, aztán megmártotta az egész eddig a háta mögött szorongatott tőrt bátyja gyomrában. Klaus üvöltött.

- Mit művelsz, húgom? - nézett a lányra, mikor az elmosolyodott.

- Húgod... nézd, mit művelek én - szólt közbe Kol, aki egyenest a hibrid mellkasába döfte a nála lévő tőrt. 

- Elég lesz - mondta Elijah határozottan. - Ígértem, hogy engedlek titeket tombolni. Megkaptátok. Most eresszétek el.

- Micsoda? - sikított fel Rebekah. - Eresszük el most, amikor az örökkévalóságon át kínozhatnánk? Megvesztél, Elijah?

- Miért engednénk el, amikor annyira jó játék... - morogta Kol gonosz vigyorral. 

- Ha nem engedtek el, Elijah közbelép. Csak nem akarjátok bántani imádott bátyátokat is? - győzködte őket Klaus levegő után kapkodva. 

- Elijah nem lép közbe - vakkantotta oda Kol.

- Pontosan. Miért is tenné? - kérdezte Rebekah, ám ekkor Klaus érezte, hogy kissé könnyebben mozog. Elijah a falnak szorította húgukat.

- Ő a bátyád, Rebekah. Az az eskü, amit akkor, régen tettünk, még ma is él. Együtt vagyunk, húgom, nem egymás ellen - mondta a lánynak. Az kelletlenül abbahagyta az ellenkezést, de Kol még harcolt, hogy a hibridet a földön tartsa. Klaus nem is próbálta levetni magáról kisöccsét.

- Én nem tettem semmiféle esküt. Milyen érved van számomra? - morogta. Elijah nem jött zavarba.

- Niklaus többet jelent számodra bárminél. Most dühös vagy, de ő az a bátyád, akit a legtöbbre tartasz. Tiszteled és szereted. Megölni nem tudod, nem is tudnád, kínozni pedig nem bírod.

- És amúgy is, esélyed sincs legyőzni - szorította Klaus a falhoz, Bekka mellé az öccsét. - Elijah... - mondta, ahogy minden erőlködés nélkül mozdulatlanul tartotta testvérét. Elijah bólintott.

- Elviszem innen őket. Te rendben leszel? - fordult bátyjához aggódón, de Klaus félrenézett.

- Sérthetetlen vagyok. Amint ők eltűnnek, nincs gond - vágta oda, aztán eleresztette Kolt. Öccse nem támadt rá, ezért megállt a nappali közepén. - Engedd el Rebekah-t - mondta Elijah-nak.

- Miért? Még nála van a tőr - értetlenkedett a férfi.

- Csak engedd el - mondta Klaus türelmetlenül. Végül aztán testvére elengedte kishúgukat. Sem ő, sem Kol nem támadt a hibridre. Klaus némán nézte végig, ahogy kistestvérei kivonulnak a villából.

- Vigyázok rájuk - mondta búcsúzóul Elijah, és követte a két Ősit.

   Fogalma sem volt, hány óra lehetett, mikor csurom véresen járta Mystic Falls utcáit. Emlékeztette ez a jelenet az este egy korábbi szegletére, amikor egy lány körül forogtak a gondolatai. Ahhoz a házhoz tartott, ahonnan aznap már egyszer kiutasították. Megrészegülten a vértől, összetörve testvérei elfordulásától, most mégis újra bekopogott az ajtón. Amíg várakozott, leült a veranda betonjára. Finn-t ott hagyta heverni a nappali padlóján. Nem érdekelte a kis mama-kedvence. Kol dühe már jobban. Tudta, hogy öccse bálványozza őt. Ő is szerette a kis pszichopatát, öccsei közül ő volt a kedvence. Imádta meggondolatlanságát, őrültségét, és azt a tényt, hogy sosem fogta vissza magát. Igazi hedonista volt a fiú, bolondult a veszélyért és a gyilkosságért. De Klaust legjobban a húga haragja bántotta. Rebekah volt számára a legfontosabb dolog a földön, bármit megtett volna azért, hogy megvédje a lányt. Ezért nem árulta el neki, hogy ő ölte meg az anyjukat annak idején. Nem az anyánk. Ő csak Esther, gondolta magában mély haraggal. Rebekah imádta a nőt, és Klaus tudta, milyen hihetetlen fájdalmat okozna kishúgának, ha megtudná, hogy szeretett bátyja vette el az asszony életét. 

Ekkor kinyílt az ajtó, s Caroline lépett ki rajta. Először dühös volt az arca, aztán aggódóvá vált. Odaszaladt a földön ücsörgő Klaushoz, s letérdelt mellé.

- Mi történt veled? - kérdezte ijedten, és őszinte érdeklődéssel. Klaus elmosolyodott, és megsimította a lány bájos arcát.

- Elvesztem.